2018. január 26., péntek

Tanyai belvíz





Amíg anya a városban élt, nem tudta, mi az a belvíz. Amikor esett az eső, esernyőt vitt magával, és kikerülte a kisebb pocsolyákat. 




Aztán megismerte a tanyát, és vele a tanyai belvizet. Azt, amikor az agyagos, szikes talaj már nem képes elnyelni az esővizet, és egy összefüggő tóvá változtatja a földet. Ami olyan nagy, hogy se kikerülni, se átlépni nem lehet.


 Anya nem egyszer látta, ahogy erős és hatalmas traktorok ragadnak bele a vizes földbe.



Amikor még nem ismerte a szikes föld titkát, Hanna is beleragadt egyszer egy ilyen pocsolyába. Mama húzta ki a megrémült kislányt.
-Gyerekek, ez a pocsolya nem az, mint ami a városban van!-mondta Juci mama ekkor.



A belvízben nagyon sok állat talál otthonra. Vöröshasú unka, barna ásóbéka, zöld varangy énekétől hangos a rét egész nap. De volt olyan tavasz, amikor a gyerekek foltos szalamandrát fogtak az óriási pocsolyában. Ádám azt hitte, sárkánybébit talált. Juci mama "vízibornyúnak" hívta.



Mama libái is szívesen időztek a vízben, de gémek, kócsagok és gólyák is jöttek vendégeskedni.




Egy nyáron annyi eső esett, hogy a vízelvezető csatorna a Zagyvából kis halakat hozott a tanyáig. Amikor aztán kiszáradt a csatorna, a kis halak csapdába estek. Nagy vödrökkel mentette őket a család mamáék válykos gödrébe.



A gyerekek nagyon szerették a belvizet. Tavasszal és ősszel csónakáztak rajta.


Nyáron fürödtek benne. Játszottak a sárral, várat építettek, egymást és magukat is bekenték vele.


 Télen pedig korcsolyáztak rajta.

 
Amikor esett az eső, és anya azon búslakodott, milyen szürke és szomorú nap van, a gyerekek ujjongtak, mert ők már tudták, mennyi különleges élmény vár rájuk a belvízben. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése