Máriácska

Egy őszi napon a család a Mátrába indult kirándulni. Kékestető tévé kilátója már messziről mutatta az irányt. Gyönyörű kékben fénylett az egész hegy. Ádám meg is jegyezte, most már tudja, miért KÉKEStetőnek hívják a Mátra legmagasabb pontját.

A turistatérkép rengeteg izgalmas helyet jelzett Sástó környékén. Rákóczi-forrás, Hanák Kolos kilátó, Zsoltáros-rét, Muzsla-kilátó, Máriácska...-olvasta anya útközben a gyerekeknek.

-Mi az a Máriácska? -kérdezték meglepődve a kicsik.

-A térkép szerint ez egy Mária-kegyhely az erdő közepén. -felelte anya.

-Nézzük meg! Nézzük meg! -szavazta meg kórusban Ádám, Levi és Hanna.

Így aztán a család Sástótól hatalmas köveken egyensúlyozva indult be az erdőbe.

 A sziklás rész után kis átfolyásokon keltek át, fatörzseken egyensúlyozva,
mígnem egy hatalmas faágakból készült lépcsősor előtt nem találták magukat.

A lépcsősortól kisebb ösvény vezetett a Rákóczi-forrás felé. Az úton galacsinhajtó bogarak küzdöttek egy nyúlbogyóval. Lassan haladtak csak vele, miközben újra és újra bukfencet vetettek.

A Rákóczi-forrás vize hűvös és kristálytiszta volt. A gyerekek kekszet vettek elő, és bevizezve eszegették, majd a forrásvíz útjába nagyobb köveket hordtak, gátat építettek.

Rövid pihenő után keltek útra. A Máriácska felé lejtett az út. 

Izgatta őket a különös név, nem tudták, barlang, forrás vagy kilátó lehet-e az a "kegyhely" az erdő közepén. Egy öreg, kidőlt fa állta útjukat. Ádám rögtön rámászott a törzsre, elégedetten ücsörgött rajta, miközben több méter mély szakadék terült el a lába alatt.

Hanna különös dologra lett figyelmes. A lehullott faleveleken mindenfelé lepkék nyugodtak. Az első őszi hideg pusztította el őket. A kislány kézbe vette, és sokáig figyelte a dermedt szárnyú rovarokat.

A kegyhelyhez érve a gyerekek hangosan ámuldoztak a meglepetéstől. 

Először egy keresztet találtak, ahonnan lépcsősor vezetett le egy borostyánnal befuttatott Mária-szoborig, melyet egy patak font körbe. Varázslatos volt a látvány! 

A család hosszasan időzött a patak partján, hallgatva a megáradt víz morajló zúgását, 

csodálva a kegyhely különös hangulatát.

Levente a patakban egy nagy kő alatt folyami rákot talált. Sokáig figyelte a váratlan csodát.

Anya elmesélte, ez a hely azért különleges, mert az emberek ide járnak, 

ha hálát szeretnének mondani valamiért a Jó Istennek, vagy szeretnének Tőle segítséget kérni. 

Ezért hívják kegyhelynek.

Hiszen a Jó Isten megígérte, "aki kér, mind kap, és aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik."

A család ezután gyakran kisétált Máriácskához, és megemlékeztek róla, 

milyen sok mindent kaptak ők is a Jó Istentől. Kérés nélkül is.

Gyertek a facebookra is kommentelni, szavazni, alakítani a mesék folyamát!

Lyukak a földben

Gyertek a facebookra is! Beszélgetni, kommentelni, beleszólni az oldal alakulásába.

Lyukak a földben-diafilm

Madáretetés- diafilm

Madáretetés

-Csináljunk madáretetőt! -kiáltott fel lelkendezve egy késő őszi napon Ádám.

-Nem érdemes, tanyai házhoz nem jönnek télen madarak! -ellenkezett anya.

 Miután learatják a napraforgót, búzát, még bőven marad annyi mag a földeken,

amennyiből egész télen jóllaknak.

-Csak akkor lennének gondban, ha havazna.

De az Ágói-patak mentén kilométer hosszan sorakoznak a csipkebogyó- kökénybokrok,

akkor meg oda mennének.

-Én akkor is csinálok! -döntötte el Ádám

Így aztán Leventével műanyag flakonokon késsel, ollóval nyílást vágtak, 

ahová napraforgó magot tettek.

A flakonok nyakára madzagot kötöttek,

és feltették az ablakok előtti fűzfákra.

Fél óra múlva széncinegék, kékcinegék hada ostromolta az etetőket!

A gyerekek nagyon örültek.

Reggelenként odaálltak az ablakba, és nézték-nézték a madarakat....

Zöldikék, verebek, fenyőpintyek, 

néha-néha tengelicek, meggyvágó, vörösbegy is vendégeskedett a családnál.

A homoktövis bokornál tél végén fenyőrigók és énekes rigók csoportjai is feltűntek.

A gyerekek megfigyelték, egyes madárfajok mennyire eltérően viselkednek. 

A cinegék például párosával érkeznek, gyorsan kivesznek egy-egy magot,

amivel magasabb ágra szállnak, és ott hosszasan bontogatják. 

Nem vegyülnek másféle madarak közé.

A zöldikék általában a verebekkel érkeznek, beülnek az etető közepébe, és széttúrják a magokat.

Csipkedik, riogatják egymást.

A tengelicek a nyitott etetőket kedvelik.  Mozgásuk jóval lassabb, nem olyan ijedősek, 

mint a többi madár. A hasukon lévő toll egészen selymesnek, puhának tűnik.

A verebek hatalmas lármával érkeznek, ezek is beülnek az etető közepébe, mintha fürödni szeretnének, túrják a fejükkel. 

Szívesen jönnek az ablakpárkányokra is. 

A sok énekesmadár a ragadozómadarakat is odacsalogatja.

Vörös vércse cikázik zuhanórepülésben a ház felett.

Karvaly áll lesben egy kiszáradt karón figyelve.

Egy alkalommal Ádám meglátott egy ugráló verebet, amelyik nem tudott repülni. 

Befogta egy hálóval. Két hétig etette, mígnem egy este repdesni kezdett a kalitkában.

Másnap, egy szombat reggelen elengedte. Hosszasan figyelték egymást a platánfa tetejéről. 

 Búcsúzkodtak. Aztán a madár eltűnt az erdő fái közt.

A Jó Isten azt ígérte, még a verebek közül sem pusztul el egy sem a tudta nélkül.

Gondoskodik mindenkiről. Legyen az egy kicsinyke madár vagy egy gyermek.

Az Ágói-pataknál

Az Ágói-patak a tanyától egy kilométerre folyik. A Mátra vizét viszi az Alföldre, majd a tanyától néhány kilométerre a Tarnába ömlik.

A gyerekek nagyon szeretnek kisétálni a partjához, mert ott mindig valami különlegeset találnak.

A part mentén sok fa nő. Van egy vastag, korhadó fűzfa is, melynek  egy lehajló ága éppen a patak fölött nyúlik át. Ez nagyon megtetszett a gyerekeknek, ügyesen egyensúlyozva sétálgattak rajta egyik partoldalról a másikra.

Hanna azonban egyszer elvétette a lépést, és a jéghideg vízbe pottyant. Nagyon fázott, amikor anya kihúzta! A gyerekek kölcsönadtak neki egy-egy ruhadarabot, majd anya a piknikezéshez vitt pléddel betakarta.

Ősztől tavaszig a gyerekek a behajló ágon üldögélve lógatják lábukat a vízbe. 

Nyár elejére aztán felmelegedik a víz, így bele is merészkednek. A sűrű nádasban járatokat csinálnak, és bújócskáznak. Sorban, egymás után megfürdetik a kutyákat. Azt is, amelyik nem akar vízbe menni.

A száraz júliussal sajnos a patak vize is kiszárad. Ekkor a süppedős iszapban piócákat találni.

A kutyák egy kutyacsontvázat is kiástak az iszapból.

A part menti fákon szarkák fészkelnek.

-Nézzétek, milyen érdekes, a szarkák tetőt is csinálnak a fészkükre! -mutatta anya a gyerekeknek.

Ősszel a korhadó fákon kései laska, a part mentén lilatönkű pereszke nő, hűvösebb időben a tuskókon téli fülőkét látni. 

Őszi kikerics is nyílik itt.

Az Ágói-patak sokféle állatnak kínál élelmet és menedéket. A kutyák fácánokat zavarnak fel, őzeket, nyulakat kergetnek.

Egy délután a gyerekek fácánfészket is találtak. A tizenegy méregzöld meleg tojás egy bokor aljában lapult. Egy héttel később már csak a héjuk volt meg. Kikeltek a kis fácánok!

A patak melletti repcésben szívesen bújócskáznak a gyerekek. De volt, hogy egymás helyett őzet találtak. A megriadt vad hatalmas ugrásokkal hagyta el rejtekhelyét. Anya nem tudta eldönteni, ki ijedt meg jobban a másiktól. 

Amikor egy kalandokkal teli nap végén a család fáradtan sétál haza az Ágói-patak partjáról, anyának mindig eszébe jut, hogy régen azt gondolta, az Alföldön semmi sincs, csak fű. 

Azóta már tudja, mennyi érdekes is van abban a semmiben.