Szánkózás

A gyerekek minden télen nagyon várják a havazást. Nem igazi a tél hó nélkül! -mondják. És a hó meg is érkezik minden évben. 

Nagyon szeretnek hógolyózni, hógolyóval célba dobni, hóembert, iglut építeni. De leginkább a szánkózást várják. 

Az Alföldön azonban nincsenek dombok. Így sajnos nem siklik a szánkó sem. 

Amíg a gyerekek kicsik voltak, anya húzta őket. De anya négy gyereket már nem bír egyszerre húzni.

Ezért a gyerekek kitalálták, hogy a kutyáikat kötik a szánkók elé. A nagy és erős kutyák könnyedén elhúzzák a gyerekeket.

De az Alföldön sokat süt a nap, így hamar elolvad a hó. Jóval hamarabb, mint a hegyekben. A gyerekek a földekről látják a Mátrát, és ilyenkor sóvárogva nézik, hogy ott még havas a hegytető.

Irány a Mátra!- mondja apa ilyenkor. A mátraházi szánkópálya nagyon tetszik mindenkinek. Gyors, hosszú, izgalmas rajta lecsúszni. A letaposott havon pedig könnyű odajutni a babakocsival. Sok önfeledt órát eltöltött már itt a család. 

De egy idő után sajnos itt is elolvad a hó. A Veronika-rét magasabban van, de a kicsik nem mernek rajta lecsúszni.

Ezért ilyenkor a család a mátraházi síugrósánc felé veszi az irányt. Ez a Kékestető északi oldalán van, a nap szinte alig éri, így a hó is sokkal lassabban olvad róla. Évtizedekkel ezelőtt síugró versenyeket rendeztek itt, aztán a hely feledésbe merült. Még a dobogót is ott hagyták. 

Így aztán a gyerekek versenyeznek egymással, ki tud messzebbre csúszni a szánkóval, majd kiosztják egymás között a helyezéseket, felállnak a dobogóra, és eléneklik a himnuszt.

Ez a Mátra legkülönlegesebb helye! –mondja anya, mikor a naplemente itt éri a családot a szállingózó hóban. Ilyenkor még azt sem bánja, hogy a kisbabát a nyakában kell elcipelnie az erdőn át az autóig.