2016. augusztus 7., vasárnap

A szivárvány

Anya és apa akkor ismerkedtek meg, amikor egy barátjuk mozgássérültek táboroztatásához hívta őket a Balatonra. Anya sokszor kért segítséget apától a táborban, mert nehéz volt emelgetnie, a kerekesszéket fel/letolni a lejtőn. Apa örült neki, hogy segíthet anyának. 


A tábor után anya és apa nagyon hiányzott egymásnak, ezért úgy döntöttek, rendszeresen találkozni fognak. Sokat beszélgettek egymással, kirándultak, rájöttek, milyen jól megértik egymást, és mennyire szeretnek együtt lenni. Mikor esténként haza kellett menniük, és el kellett egymástól búcsúzniuk, nagyon szomorúak voltak. 


-Nagyon jó nekünk együtt! Mi lenne, ha összeházasodnánk, akkor nem kellene többé elbúcsúznunk egymástól? -kérdezte egy nap apa. 
Anya is szerette volna ezt, de kisit megijedt, mert sokszor nem ugyanazt akarta holnap, holnapután, jövő héten vagy egy év múlva. 
-Jó volna, ha valaki, aki igazán ismer minket, megmondaná, jó lenne-e nekünk együtt! Így aztán anya és apa megkérdezték a rokonaikat, barátaikat.
-Nem vagytok egymáshoz valók! Nem hasonlítotok semmiben!- mondták többen. Igazuk is volt, hiszen anya alacsony, apa magas, anya fiatal, apa középkorú, anya városi, apa tanyasi volt, anya gyerekekkel foglalkozott, apa pedig gépekkel. 


De úgy érezték, mindez csak külsőség. Így ahhoz fordultak tanácsért, aki a szívüket ismeri, nem csak az életüket. Isten pedig -úgy érezték- támogatja őket, ezért összeházasodtak. 
Az esküvő után, amikor kiléptek az ajtón, épp szemben velük egy gyönyörű dupla szivárványt pillantottak meg az égen. Akkor már biztosan tudták, Isten is ott volt velük az ünnepség alatt, hiszen ő maga ígérte: "szövetséget kötök veletek, ott lesz a szivárványív". 
Ez egy nagyon szép ajándék volt közös életük kezdetén, amire később is sokszor visszaemlékeztek. 


2016. június 11., szombat

Őszi kikericsek



Amikor Levi óvodás lett, nagyon sokat betegeskedett. Minden hónapban, pontosan négyhetente belázasodott. Olyan gyenge volt, hogy fel sem bírt kelni az ágyból.
-Nincs ez így jól! -mondta apa. Meg kell erősödnie, maradjon itthon.
Így aztán Levi nem ment többet óvodába.






De a betegség sajnos ugyanúgy visszatért minden hónapban. Egy alkalommal 10 napon keresztül nem ment le a láza, csak feküdt, feküdt. Nagyon beteg volt.
Végül a doktor néni úgy döntött, nem mehet ez így tovább, ki kell venni Levi manduláit.






Anya nagyon aggódott a műtét előtt. Vajon minden rendben lesz? Nagyon fog fájni a műtéti heg? Meddig kell bent lenniük a kórházban? Annyira izgult, hogy nem bírt másra gondolni. El akarta terelni a gondolatait, ezért elment futni. Arra gondolt, milyen jó lenne, ha tudná, a Jó Isten velük lesz másnap. Hiszen ha az ő kezeiben vannak, nem fog semmi rossz történni. Egyszer csak egy hangot hallott a szívében:
-Nézz körül, mutatok valami vidámat!
Az Ágói-patak partja tele volt kis rózsaszín virágokkal, őszi kikericsekkel. Anya nagyot nevetett, mert most már tudta, hogy a Jó Isten ott lesz a holnapi napon Levivel a műtőben.





Ez az öröm elkísérte a családot a kórházba is, ahol kivették a kisfiú manduláit. Aznap Levi egy több mint egy éve tartó súlyos betegségből gyógyult meg.


2014. december 10., szerda

A komposztálás

Egy nyári napon, amikor a gyerekek a kertben játszottak, anya ebédet főzött. Krumplit, uborkát, hagymát hámozott, paprikát, paradicsomot szeletelt. A zöldségek héját egy vödörbe tette, és kivitte a tornácra.
-Ádám, légy szíves vidd ki a vödröt a komposztra!
A komposztáló láda a kert végében volt, a gyerekek szívesen figyelték a benne lakó állatokat, csigákat, rovarokat.
De Ádám most nem ért rá, biciklizett.
Anya Levihez fordult, de Levi sem ért rá, homokozott. Így aztán anya szomorúan kiürítette a vödröt.



Délután a család a tanyára indult, hogy megnézze apa építkezését. Apa egy hatalmas gödröt ásott egy markolóval. A gyerekek csodálkozva nézték, hogy a föld, amit apa kiásott kétszínű. Felül fekete, lentebb sárgás.



-Anya, miért csíkos a föld? –kérdezte Levi.
Anya mesélni kezdett:
-A fekete termőföld, tele van tápanyaggal, nagyon szeretik a növények. Amelyik növény ilyen földben élhet, nagyra és erősre fog nőni. A sárga föld agyag, nem jó a növényeknek, ebben a füvön kívül nem nő meg semmi. Ahol mi élünk, csak kevés termőföld van, a kisebb gyökerű növények élnek meg, mint a búza, napraforgó, kukorica, de a fák már csak akkor, ha kivesszük a gyökerük alól a sárgaföldet. Amikor komposztálunk, termőföldet tudunk csinálni. Ha sok-sok ember komposztál, ez a vékony termőréteg egyre vastagabb lesz, és több fa lesz a földön.



-Anya, én holnap kiviszem a krumplihéjat a komposztra.
-Én is fogok neked segíteni!
-Köszönöm, aranyosak vagytok, de tulajdonképpen nem is nekem segítetek, hanem a Földnek! –mondta anya, és megölelgette a gyerekeket.


2014. november 27., csütörtök

A káposztás lepke

Egy nyári délután erős vihar kerekedett. Sűrű villámlás közben szakadni kezdett az eső. Apa rögtön berohant a gyerekekhez.
-Jégeső lesz, húzzatok le az összes redőnyt!
Pár perc múlva valóban megérkezett a jég, borsónyi darabok kopogtak a földön, majd arról felverődve hozzáütődtek az ajtó üvegéhez.



A vihar elmúltával söpörni lehetett a jeget a tornácról és a járdáról. Anya nagyon szomorú volt.
-Idén már biztos nem lesz szőlőnk! Még levél sem maradt a vesszőkön. De a málnánk és a gyönyörű virágaink is mind tönkrementek.



Ádám a tornácon megpillantott egy káposztás lepkét. Odaragadt a vizes földhöz.
-Őt is elverte a jég! Szegény azt hitte, itt majd elbújhat a vihar elől.
Ádámnak nagyon tetszett a lepke, kézbe vette, forgatta. Ekkor a lepke megmozdította a csápját.
-Anya, hiszen ő él! Csak elázott a szárnya!
A kis káposztalepkét óvatosan feltették az ablakpárkányra, Ádám odakuporodott mellé, és csak nézte, nézte, nézte…..



A lepke nagyon lassan magához tért. Összecsukta, kinyitotta a szárnyait, majd nem sokkal később elröppent az ablakból. Azon a nyáron, ha a gyerekek káposztás lepkét láttak, mindig arra gondoltak, biztos az ő lepkéjük jött vissza köszönetet mondani a segítségért.


2014. november 26., szerda

A lombszöcske

Egy hideg novemberi napon anya kiásta a csicsókát a kertjéből. A gumókat vödörbe tette, és bevitte a konyhába. Mikor elkezdte kiválogatni őket, egyszer csak kiugrott belőle valami.
–Mi volt ez? –kérdezte anya meglepve.
-Egy szöcske!- kiáltotta Ádám.
-Fogjuk meg! –javasolta Levi.
De a szöcske nagyokat ugrott, nem tudták elkapni, aztán pedig elrepült a szemük elől.
Vacsoránál aztán megtalálták. Az ajtó kisablakán volt.




-Anya, tartsuk meg! Kint már úgy is megfagyna, nem tud elbújni.
Így aztán anya keresett egy margarinos dobozt, a gyerekek pedig hoztak neki lucernaleveleket és útifüvet.
-Mire lehet még szüksége?
-Tegyük meleg helyre, és kell neki még egy kis harmat és levegő is. –mondta apa.
Így aztán a margarinos doboz tetejére került egy átlyukasztott zsebkendő, és vízpermettel meglocsolták a füvét.



A gyerekek a tél minden napján megsétáltatták a szőnyegen, készítettek neki egy igazi emeletes házat építőkockákból. A hozzájuk érkező összes vendégnek megmutatták, hogyan tud repülni.



Ezen a télen igazi barátság szövődött a gyerekek és a szöcskék között. A fiúk a következő tavasszal megtanultak különbséget tenni az egyes szöcskefajok közt, és Ádámot a szöcskék meg is köszöntötték  6. születésnapja alkalmából, amikor az ünnepi asztalnál kettő is rárepült. Egyik a fejére, másik pedig a karjára.


2014. november 24., hétfő

Levi cumija

Levi kicsi babakorától cumizott. Nem volt egész nap a szájában, de elalváshoz, és mikor beteg volt, mindig kérte. Már 2 és fél éves volt, de még mindig nem akart lemondani róla.
Anya mindent megpróbált: -Levi, csúnyán fogsz beszélni, ha sokáig cumizol…nagyfiúknak ez már nem való…ferdék lesznek a fogaid…aludj inkább az oroszlánoddal…kapsz egy szem cukrot, ha sikerül elaludnod nélküle. De nem használt semmi sem.


Amikor a család azon a nyáron a Balatonon nyaralt, anya elszánta magát. Le kell szoknia Levinek a cumiról, nem lehet tovább halogatni.
AZ odautazás estéjén Levi olyan fáradt volt, hogy nem kérte. Másnap eszébe jutott, de az egész napos fürdőzés miatt hamar győzött a fáradtság. Harmadik nap már nem is kérte.
Anya és apa nagyon boldogok voltak!


Mikor azonban véget ért a nyaralás, és a család hazautazott, újra kérni kezdte elalvásnál.
-Levi, a Balatonon olyan ügyesen elaludtál nélküle, most is menni fog. De csak nem ment.
Anya elkezdett mesélni a balatoni élményekről. A strandról, a boglári gőzmozdonyról és gőzhajóról, a horgászatról, a hattyúkról. De Levi nem tudott másra gondolni.
-Megette a hattyú a cumidat!-találta ki végül anya, mert már más nem jutott eszébe. Ez a gondolat annyira tetszett Levinek, hogy nevetni kezdett. Majd ismételgette, végül elfogadta, megnyugodott, és csendben elaludt.


Még hetekig emlegette a cumit, majd magától hozzátette, „ja, megette a hattyú”, és megnyugodott.

Mire 3 éves lett, már szépen, egyedül is el tudott aludni cumi nélkül is. 


2014. november 21., péntek

A naphal

Amikor a gyerekek megszülettek, a család sokat nyaralt a Balatonon. Anya nagyon szerette Balatonboglárt, évről évre ide jöttek. A nyaraló udvarán nagy platánfák magaslottak, alattuk jó kis játszótér várta a gyerekeket, a Balatonban egész nap lehetett fürödni, minden reggel hattyúk jöttek az öbölbe, várták a gyerekeket, hogy megetessék őket, és vízibicikli is volt.


A gyerekek a fürdés mellett nagyon szerettek horgászni. A vízibiciklik kikötőjében annyi hal volt, hogy egy egyszerű hálóval is ki lehetett fogni őket. A fiúk próbálkoztak is sokat. Egyik reggel egy csodaszép naphal került a hálójukba. A gyerekeknek annyira megtetszett, hogy a család elhatározta, hazaviszi.


Egy lavórban utazott, az autó csomagtartójában. Egyszer ki is ugrott belőle, szerencsére anya észrevette, így az ijedtségen kívül más baja nem lett. Egészen Juci mamáék jászberényi tanyájáig utazott, ahol a gyerekek beleengedték a vízzel teli válykos gödörbe.



Azon a nyáron még sok halat fogtak a fiúk a hálóval, és mind-mind belekerült mamáék tavába a naphal mellé.