Egy hideg, téli napon Hanna és Levi kitalálták, korcsolyáznak egyet a frissen befagyott belvízen. Korcsolyával a lábukon indultak el a keményre fagyott mezőn át. Sajnos azonban Hanna korija beakadt a fűbe, és elesett. Nagyon megütötte magát.
Annyira rosszul érezte magát, hogy anya behívta a házba, és lefektette.
Nagyon szédült, hányingere volt és fájlalta a fejét.
Szinte rögtön elaludt, majd felébredt és hányni kezdett. Csak nehezen bírt beszélni.
-Anya, minden rendben lesz? -kérdezte, majd anya bólogatására nyugodtan csukta be szemeit.
Anyát meghatotta Hanna gyermeki bizalma.
A nem múló hányás, aluszékonyság miatt anya végül bevitte Hannát a kórházba.
A baleseti sebészeten dolgozó doktor bácsi alaposan megvizsgálta a szemét, fejét és a reflexeit.
Majd elküldte röntgenre, mert tudni akarta, nem tört-e el valamije. A röntgen egy külön szobában volt, egy nagy gép alatt kellett mozdulatlanul feküdnie.
A csontjairól készítettek fotókat.
Hannát azzal a jó hírrel várta a doktor bácsi, hogy nem tört el semmije. Agyrázkódása lett az eséstől, ami miatt 3 napot a kórházban kell töltenie. Így aztán Hannát felvették a gyerekosztályra. Sajnos továbbra is hányt és nagyon szédült, így infúziót is kötöttek be neki.
Mire az infúzió lecsepegett, Hanna is jobban lett. -Anya, újra tudok beszélni!-mondta lelkendezve. Közben szobatársakat is kapott, a 7. osztályos Lilit, akit egy kosárlabdával dobtak fejbe, és a 3. osztályos Nikit, akinek a mellkasát nyomták meg az iskolában egy paddal. Így hármasban, sok-sok nevetéssel teltek a kórházi napok.
A lányok annyira jól érezték magukat együtt, hogy folyton figyelmeztetni kellett őket, ne rohangáljanak, ne ugráljanak, maradjanak az ágyukban. Három nap után már a tévé is rettentően unalmas volt, ezért sokat rajzoltak, társasjátékoztak, beszélgettek.
Hanna olyan bátor volt, hogy anya nélkül töltötte az éjszakákat a kórházban.
Nagyon megkedvelte Lilit, még a kórházi napok elmúltával is sokáig emlegette.
Az ágyban töltött napok után Hanna még egy hónapig nem ugrálhatott, nem járhatott néptáncra, ezek miatt pedig nagyon szomorú volt. Sokszor eszébe jutott, egy bibliai ige, melyet a kórházi napok után kívülről is megtanult: "Aki csak a lábával siet, hibázik."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése