2016. augusztus 7., vasárnap

A szivárvány

Anya és apa akkor ismerkedtek meg, amikor egy barátjuk mozgássérültek táboroztatásához hívta őket a Balatonra. Anya sokszor kért segítséget apától a táborban, mert nehéz volt emelgetnie, a kerekesszéket fel/letolni a lejtőn. Apa örült neki, hogy segíthet anyának. 


A tábor után anya és apa nagyon hiányzott egymásnak, ezért úgy döntöttek, rendszeresen találkozni fognak. Sokat beszélgettek egymással, kirándultak, rájöttek, milyen jól megértik egymást, és mennyire szeretnek együtt lenni. Mikor esténként haza kellett menniük, és el kellett egymástól búcsúzniuk, nagyon szomorúak voltak. 


-Nagyon jó nekünk együtt! Mi lenne, ha összeházasodnánk, akkor nem kellene többé elbúcsúznunk egymástól? -kérdezte egy nap apa. 
Anya is szerette volna ezt, de kisit megijedt, mert sokszor nem ugyanazt akarta holnap, holnapután, jövő héten vagy egy év múlva. 
-Jó volna, ha valaki, aki igazán ismer minket, megmondaná, jó lenne-e nekünk együtt! Így aztán anya és apa megkérdezték a rokonaikat, barátaikat.
-Nem vagytok egymáshoz valók! Nem hasonlítotok semmiben!- mondták többen. Igazuk is volt, hiszen anya alacsony, apa magas, anya fiatal, apa középkorú, anya városi, apa tanyasi volt, anya gyerekekkel foglalkozott, apa pedig gépekkel. 


De úgy érezték, mindez csak külsőség. Így ahhoz fordultak tanácsért, aki a szívüket ismeri, nem csak az életüket. Isten pedig -úgy érezték- támogatja őket, ezért összeházasodtak. 
Az esküvő után, amikor kiléptek az ajtón, épp szemben velük egy gyönyörű dupla szivárványt pillantottak meg az égen. Akkor már biztosan tudták, Isten is ott volt velük az ünnepség alatt, hiszen ő maga ígérte: "szövetséget kötök veletek, ott lesz a szivárványív". 
Ez egy nagyon szép ajándék volt közös életük kezdetén, amire később is sokszor visszaemlékeztek. 


2016. június 11., szombat

Őszi kikericsek



Amikor Levi óvodás lett, nagyon sokat betegeskedett. Minden hónapban, pontosan négyhetente belázasodott. Olyan gyenge volt, hogy fel sem bírt kelni az ágyból.
-Nincs ez így jól! -mondta apa. Meg kell erősödnie, maradjon itthon.
Így aztán Levi nem ment többet óvodába.






De a betegség sajnos ugyanúgy visszatért minden hónapban. Egy alkalommal 10 napon keresztül nem ment le a láza, csak feküdt, feküdt. Nagyon beteg volt.
Végül a doktor néni úgy döntött, nem mehet ez így tovább, ki kell venni Levi manduláit.






Anya nagyon aggódott a műtét előtt. Vajon minden rendben lesz? Nagyon fog fájni a műtéti heg? Meddig kell bent lenniük a kórházban? Annyira izgult, hogy nem bírt másra gondolni. El akarta terelni a gondolatait, ezért elment futni. Arra gondolt, milyen jó lenne, ha tudná, a Jó Isten velük lesz másnap. Hiszen ha az ő kezeiben vannak, nem fog semmi rossz történni. Egyszer csak egy hangot hallott a szívében:
-Nézz körül, mutatok valami vidámat!
Az Ágói-patak partja tele volt kis rózsaszín virágokkal, őszi kikericsekkel. Anya nagyot nevetett, mert most már tudta, hogy a Jó Isten ott lesz a holnapi napon Levivel a műtőben.






Ez az öröm elkísérte a családot a kórházba is, ahol kivették a kisfiú manduláit. Aznap Levi egy több mint egy éve tartó súlyos betegségből gyógyult meg.