2014. november 27., csütörtök

A káposztás lepke

Egy nyári délután erős vihar kerekedett. Sűrű villámlás közben szakadni kezdett az eső. Apa rögtön berohant a gyerekekhez.
-Jégeső lesz, húzzatok le az összes redőnyt!
Pár perc múlva valóban megérkezett a jég, borsónyi darabok kopogtak a földön, majd arról felverődve hozzáütődtek az ajtó üvegéhez.



A vihar elmúltával söpörni lehetett a jeget a tornácról és a járdáról. Anya nagyon szomorú volt.
-Idén már biztos nem lesz szőlőnk! Még levél sem maradt a vesszőkön. De a málnánk és a gyönyörű virágaink is mind tönkrementek.



Ádám a tornácon megpillantott egy káposztás lepkét. Odaragadt a vizes földhöz.
-Őt is elverte a jég! Szegény azt hitte, itt majd elbújhat a vihar elől.
Ádámnak nagyon tetszett a lepke, kézbe vette, forgatta. Ekkor a lepke megmozdította a csápját.
-Anya, hiszen ő él! Csak elázott a szárnya!
A kis káposztalepkét óvatosan feltették az ablakpárkányra, Ádám odakuporodott mellé, és csak nézte, nézte, nézte…..



A lepke nagyon lassan magához tért. Összecsukta, kinyitotta a szárnyait, majd nem sokkal később elröppent az ablakból. Azon a nyáron, ha a gyerekek káposztás lepkét láttak, mindig arra gondoltak, biztos az ő lepkéjük jött vissza köszönetet mondani a segítségért.


2014. november 26., szerda

A lombszöcske

Egy hideg novemberi napon anya kiásta a csicsókát a kertjéből. A gumókat vödörbe tette, és bevitte a konyhába. Mikor elkezdte kiválogatni őket, egyszer csak kiugrott belőle valami.
–Mi volt ez? –kérdezte anya meglepve.
-Egy szöcske!- kiáltotta Ádám.
-Fogjuk meg! –javasolta Levi.
De a szöcske nagyokat ugrott, nem tudták elkapni, aztán pedig elrepült a szemük elől.
Vacsoránál aztán megtalálták. Az ajtó kisablakán volt.




-Anya, tartsuk meg! Kint már úgy is megfagyna, nem tud elbújni.
Így aztán anya keresett egy margarinos dobozt, a gyerekek pedig hoztak neki lucernaleveleket és útifüvet.
-Mire lehet még szüksége?
-Tegyük meleg helyre, és kell neki még egy kis harmat és levegő is. –mondta apa.
Így aztán a margarinos doboz tetejére került egy átlyukasztott zsebkendő, és vízpermettel meglocsolták a füvét.



A gyerekek a tél minden napján megsétáltatták a szőnyegen, készítettek neki egy igazi emeletes házat építőkockákból. A hozzájuk érkező összes vendégnek megmutatták, hogyan tud repülni.



Ezen a télen igazi barátság szövődött a gyerekek és a szöcskék között. A fiúk a következő tavasszal megtanultak különbséget tenni az egyes szöcskefajok közt, és Ádámot a szöcskék meg is köszöntötték  6. születésnapja alkalmából, amikor az ünnepi asztalnál kettő is rárepült. Egyik a fejére, másik pedig a karjára.


2014. november 24., hétfő

Levi cumija

Levi kicsi babakorától cumizott. Nem volt egész nap a szájában, de elalváshoz, és mikor beteg volt, mindig kérte. Már 2 és fél éves volt, de még mindig nem akart lemondani róla.
Anya mindent megpróbált: -Levi, csúnyán fogsz beszélni, ha sokáig cumizol…nagyfiúknak ez már nem való…ferdék lesznek a fogaid…aludj inkább az oroszlánoddal…kapsz egy szem cukrot, ha sikerül elaludnod nélküle. De nem használt semmi sem.


Amikor a család azon a nyáron a Balatonon nyaralt, anya elszánta magát. Le kell szoknia Levinek a cumiról, nem lehet tovább halogatni.
AZ odautazás estéjén Levi olyan fáradt volt, hogy nem kérte. Másnap eszébe jutott, de az egész napos fürdőzés miatt hamar győzött a fáradtság. Harmadik nap már nem is kérte.
Anya és apa nagyon boldogok voltak!


Mikor azonban véget ért a nyaralás, és a család hazautazott, újra kérni kezdte elalvásnál.
-Levi, a Balatonon olyan ügyesen elaludtál nélküle, most is menni fog. De csak nem ment.
Anya elkezdett mesélni a balatoni élményekről. A strandról, a boglári gőzmozdonyról és gőzhajóról, a horgászatról, a hattyúkról. De Levi nem tudott másra gondolni.
-Megette a hattyú a cumidat!-találta ki végül anya, mert már más nem jutott eszébe. Ez a gondolat annyira tetszett Levinek, hogy nevetni kezdett. Majd ismételgette, végül elfogadta, megnyugodott, és csendben elaludt.


Még hetekig emlegette a cumit, majd magától hozzátette, „ja, megette a hattyú”, és megnyugodott.

Mire 3 éves lett, már szépen, egyedül is el tudott aludni cumi nélkül is. 


2014. november 21., péntek

A naphal

Amikor a gyerekek megszülettek, a család sokat nyaralt a Balatonon. Anya nagyon szerette Balatonboglárt, évről évre ide jöttek. A nyaraló udvarán nagy platánfák magaslottak, alattuk jó kis játszótér várta a gyerekeket, a Balatonban egész nap lehetett fürödni, minden reggel hattyúk jöttek az öbölbe, várták a gyerekeket, hogy megetessék őket, és vízibicikli is volt.


A gyerekek a fürdés mellett nagyon szerettek horgászni. A vízibiciklik kikötőjében annyi hal volt, hogy egy egyszerű hálóval is ki lehetett fogni őket. A fiúk próbálkoztak is sokat. Egyik reggel egy csodaszép naphal került a hálójukba. A gyerekeknek annyira megtetszett, hogy a család elhatározta, hazaviszi.


Egy lavórban utazott, az autó csomagtartójában. Egyszer ki is ugrott belőle, szerencsére anya észrevette, így az ijedtségen kívül más baja nem lett. Egészen Juci mamáék jászberényi tanyájáig utazott, ahol a gyerekek beleengedték a vízzel teli válykos gödörbe.



Azon a nyáron még sok halat fogtak a fiúk a hálóval, és mind-mind belekerült mamáék tavába a naphal mellé. 


A vihar

Az Alföldön, ahol élünk, csak ritkán esik az eső. Tata viccesen azt szokta mondani: „Nálunk csak jászsági eső esik! ”-ő így nevezi a szelet.




Egy nyári délután, amikor a gyerekek otthon voltak, nem csak jászsági eső esett, hanem dörgött és villámlott is.
Ádám ezt kérdezte: -Ugye hamar el fog múlni?
Levi hozzátette:
-A mi házunkba nem fog belecsapni a villám?
-A Jó Isten vigyáz ránk, nem engedi, hogy bajunk essen. Az angyalai olyan sokan vannak körülöttünk, hogy tábort járnak. –mondta anya, és megölelgette a gyerekeket.



A következő dörgésnél szokatlan hang hallatszódott kintről. Süsü kutya sírt, majd veszettül kaparni kezdte az ajtót. Ő még a gyerekeknél is rémültebb volt. Kinézett magának egy sötét sarkot az előszobában, és összekuporodott. Ádám, Levi és Hanna nagyon megsajnálták. Odakuporodtak mellé, és ahol csak érték, simogatták, puszilgatták.




-Látjátok, minden bajotokat elfelejtitek, ha másnak segíthettek!-mondta anya.

Azóta a viharos délután óta Süsü kutya mindig bebocsátásra talál a vihar elől. Hogy Ádám, Levi és Hanna se féljen. 


2014. november 19., szerda

Mókusetetés

Amikor anya Jászberénybe költözött, nagyon megszerette az Alföldet. Az útmenti fákon üldögélő ragadozómadarak, a réten szaladgáló nyulak, a fácánkokrik hangja mind-mind lenyűgözte. De időnként elfogta a honvágy, mert Sárvár körül bizony sok hegy van, az Alföldön meg egy sem. Ilyenkor apa beültette az autóba, és felvitte a Mátrába.



Egy alkalommal a Kékestetőn véletlenül betévedtek a Szanatóriumba. A pihenőház körüli fenyőerdőben mókusok élnek, akiket az ott gyógyulók megszelídítettek, így a kezükből tudnak etetni. Apa tenyerébe még egy kismadár is beleszállt, hogy a benne lévő napraforgómagot elvigye.



Mikor Ádám, Levi és Hanna megszületett, a család nagyon sokszor meglátogatta ezeket a mókusokat. A gyerekek hamar megtanulták, hogy csendben és mozdulatlanul kell várakozniuk, hogy az állatok a közelükbe merjenek menni. A mókusetetés a család rendszeres programjává vált tavasztól őszig.


Hazafelé az autóban anya mindig elmesélte, milyen jó lesz majd, amikor a Jó Isten újrateremti a földet, és az állatok többé nem fognak félni az emberektől, mert azok nem bántják őket. Bátran meg lehet simogatni majd a mókusokat, medvéket, de még az oroszlánt is.